Fabútort venni? Miért ne!

Lakást berendezni elég fárasztó tud lenni. Főleg, ha előtte még el kell menni az üzletbe kiválasztani a bútorokat, sőt, néha még akár több bútorboltba is el kell menni, ha éppen egyben nem sikerül megtalálni, amit keresünk.

Meg kell szervezni a szállítást, kitalálni, hogyan rendezzük be a lakást, melyik helyiségbe melyik bútor kerül és még sorolhatnám.

Bútorválasztásnál nekem fontos, hogy például a nagyobb bútorok mindenképp fából legyenek. Szerintem azok sokkal szebben néznek ki. És tartósabbak is. Sőt, az én elképzeléseimhez az illik a legjobban a lakásba. Persze ez nem az jelenti, hogy akkor mindennek fából kell lennie. Nagyon jól össze lehet hangolni a bútorokat, a színeket, az anyagokat.

Egyébként szerintem a fabútorokból van a legnagyobb választék az üzletekben. Persze tudom, hogy sokszor attól is függ, hogy melyiket válasszuk, hogy mennyibe kerülnek. Az esetleges akciók is sokat számítanak ilyenkor, mert azért nem mindegy, hogy egy hálószoba bútort vagy akár egy konyhabútort mennyiért vesz az ember. Tekintve, hogy az ilyen projektek általában felújítással is szoktak járni, így az sem kis összeg, azt is ugyanúgy ki kell fizetni, így jó, ha az ember akár csak pár ezret is, de meg tud spórolni a bútorokon.

Amikor legutóbb mi is belevágtuk ebbe a fejszénket, úgy döntöttünk, hogy a nyílászárókat is lecseréljük, így legalább egyszerre minden megcsináltattunk, amiket kellett. Azért elég sok időt és energiát vett igénybe a felújítás nálunk, remélem, most egy jó darabig nem kell ilyesmit csinálnunk.