Szerintem a mai világban a legtöbb ember arról álmodik, hogy saját magának dolgozhasson, mikor tudja, hogy az összes szál az ő kezében fut össze, és az összes döntésért ő maga a felelős.

Hála a szekhelyszolgaltatas24.hu-nak, az álmom végre valóra válhatott. Persze ehhez nem csak én és ők kellettünk, de javarészt így oszlott el a felelősség. Az általuk kínált szolgáltatások közül nem volt egyszerű dönteni, de végül a spórolás ellenében a praktikum mellett köteleztük el magunkat a társaimmal. Sokat vitatkoztunk amúgy ezen, hiszen egy vállalkozást beindítani nem kis meló, de végül ez az érv is csak a végső döntés meghozásában segített minket. Na, de miről is beszélek én most valójában?

Ez a szolgáltató a székhelyszolgáltatás budapest területén, és Újlengyelben való biztosításával foglalkozik főként. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a vállalkozás részére szóló kommunikáció ide fut majd be (levelek, csomagok, szerződések), és ők ezt továbbítják nekünk szkennelve, vagy postai úton. Emellett pedig mind a budapesti, mind az újlengyeli székhelynek vannak további előnyei is. Budapesten tárgyalótermet is szolgáltatnak, ha szükséges a székhely mellé, így ha professzionális megbeszélésre kerülne a sor, nekünk nem kell még pluszban helyszínnek utána nézni, hiszen oda teszik a popsink alá. Mivel mindent igyekszünk megtenni azért, hogy a jelenleg ugyan kis cégünk minél nagyobb ütemben fejlődjön, számomra egyértelmű volt, hogy inkább ezt az opciót kéne figyelembe vennünk.

Ezzel szemben Újlengyelben elengedték volna az Iparűzési Adónkat (IPA), ami a profitunk egy részét megspórolta volna. Egyértelműen ez a választás egy kicsivel többe is került volna, mint a székhelyszolgáltatás budapesten, de összességében nem egy megfizethetetlen összeggel. Az egyik társunk inkább ezt preferálta volna, de végül sikerült meggyőznünk, hogy azzal, hogy az IPA megmarad, viszont elesünk egy tárgyaló tértől, ugyan rövidtávon megtakarítunk pénzt, viszont hosszútávon lehet, hogy fontos szerződésektől esünk el, mivel nem tudunk elég professzionális képet alkotni magunkról. Ez végül aztán őt is meggyőzte és “átállt a sötét oldalra”.

De természetesen egy székhelyszolgáltatás nem csak IPA mentességet vagy tárgyaló helyet foglal magába. Magát a cégalapítást is elintézik ingyen, ha épp egy hasonlóan kezdő csapattal állnak szemben, mint amilyenek mi voltunk, de a cégmódosítást is vállalják, ha már meglévő cégről van szó. Az ő ügyvédjükön keresztül is lehet intézni ezeket, de a sajátotokat is hozhatjátok. Az ügyintézés teljesen online megy, és akár egy óra alatt is meglehetnek. Ezeket nagyon értékeltük tekintve a mostani helyzetet.

Összességében mi nagyon meg voltunk velük elégedve, az áraik is nagyon jók, és még egy hónapot ingyen is adnak a 6 hónapra szóló alap mellé. Ha kérdésetek lenne, a weboldalukon szereplő telefonszám alapján megkereshetitek őket. Biztos vagyok benne, hogy minden kérdésre szívesen válaszolnak.