Manapság egyre elterjedtebbé válik a környezettudatos életmód. Nem is olyan rég történt, hogy a közösségi médiákon hívták fel a figyelmünk arra, hogy csatlakozzunk a plastic free july kihívásra, ami gyarkolatilag csak annyit jelentett, hogy az embereknek egy hónapon át meg kellett próbálniuk vagy semmit, vagy minél kevesebb műanyagszemetet termelni. Nagyon sok ismerősömmel, barátommal együtt én is belefogtam ebbe a kihívásba, és sokan azóta is tartjuk magunkat a műanyagszemét nélküli életvitelhez.

Ez egy apró változás, amelyből sok szükséges még ahhoz, hogy lelassítsuk, és idővel talán visszafordítsuk a sok kárt, amit az emberiség okozott a természetnek. Ez tulajdonképpen a mi érdekünk is. Talán mi még nem fogjuk annyira megszenvedni a környezetszennyezés következményeit, de a gyerekeink, unokáink már minden bizonnyal megfizetik annak a töméntelen fogyasztásnak és termelésnek az árát, amit jelenleg művelünk.

Elhatároztam, hogy én magam is többet szeretnék tenni a környezetemért. Legalábbis annál is többet, hogy nem termelek műanyag szemetet. Ennek a legegyszerűbb módját a következőben láttam: napelem rendszer. Tudom, hogy egy napelem rendszer olyan luxus, amit valószínűleg kevesen engedhetnek meg maguknak, de ha már én közéjük tartozom, bolond lettem volna nem élni vele, és egyébként sem kívánom másokon számon kérni, hogy miért nem a jó kis megújuló energiaforrásokat használják.

A neten olvastam utána, hogy hogyan lehet napelemes rendszere egy embernek. Tulajdonképpen nem egy olyan bonyolult eljárás, nekem például csak abba a rövid időbe került, amíg végigböngésztem a Pentele Solar, egy napelem rendszerek telepítésével foglalkozó vállalkozás oldalát, összeadtam a villanyszámláink, és beküldtem a napelemrendszer.info oldalon. Ezután időpontot egyeztettünk a Pentele Solarral, hogy mikor lenne nekem alkalmas egy helyszíni kiszállás a részükről, mikor terepszemlét tarthatnak, és meg tudják állapítani, hogy a tetőszerkezetünk alkalmas-e arra, hogy napelem rendszert telepítsenek rá.

Izgatottan készültem erre a napra, és nagyon örültem, mikor a helyszíni felmérés végén mondta a szakember, hogy szerinte semmi akadálya a napelemes rendszer telepítésének, hamarosan majd érkezni fog a végleges árajánlatuk, ennek fényében eldönthetem, hogy szeretném-e a napelem rendszert vagy sem.

Természetesen nem láttam okát annak, hogy miért ne fogadnék el akármilyen árajánlatot. Miközben pedig arra vártunk, hogy a papírmunka is átfusson az érintett hivatalos szerveken, azon gondolkodtam, milyen egyéb lépéseket tehetnék egy környezettudatos élet felé. A barátaim javasolták, hogy a házban cseréljük le a régi fa ablak- és ajtókereteket műanyagból készült darabokra. A műanyag keretek ugyanis sokkal jobban szigetelnek, sokkal kevesebb energia megy kárba úgy, ha nem kell jobban fűtenek amiatt, mert a meleg levegőből a nyílászárókon keresztül sok távozik el.

Ennek az ötletnek egyébként nagyon örültem volna még azelőtt, hogy belevágok a napelem rendszer telepítésébe. Viszont úgy terveztem, hogy amint fel van szerelve a rendszer, és már a napelemem termeli az áramomat, akkor lecserélem a gázfűtést árammal történő fűtésre, és így semmilyen meg nem újuló energiaforrást nem használnak a házban. És mivel becslések szerint a napelem sokkal több energiát termel, mint amennyit az ember elhasznál, nem igazán bántam, ha többet fogyasztok. Mert egyébként eléggé ragaszkodom a fa ablakkereteimhez.