Öt éven keresztül az volt a munkám, hogy különböző bútorokat szállítottam ki a megrendelőknek. Ez egy olyan bútorüzlet volt, ahol leginkább fából készültek a termékek. Ez nagyon jól fizető állás volt, és szerettem is csinálni.
Azonban ezek a fabútorok nem voltak mindig könnyűek és sokszor több emelet magasra is fel kellett cipelnünk a munkatársammal.
A sok emelés miatt sajnos sérvem keletkezett a hasfalamban.
El voltam keseredve, de találtam egy plasztikai sebészt Budapesten, aki megoldotta ezt a problémámat, Ő ugyanis vállalja a hasfal helyreállítását is.
Már az első beszélgetésünk után pár perccel éreztem, hogy a Kelemed Plasztika segítségével meg fog oldódni ez a komoly gondom.
A konzultáció során természetesen nem csak beszélgetés történt, hanem egy nagyon alapos kivizsgálás is, aminek a segítségével meghatározhatóvá vált a műtétnek a menete is. Én szerencsére alkalmas voltam arra, hogy ezt a műtétet végrehajtsák rajtam.
A sérv helyreállítását követően még egy hálót is beültettek nekem, aminek az volt a célja, hogy megakadályozza a sérv újbóli kifejlődését.
Kijelenthetem, hogy a sérvműtétem tökéletesen sikerült, és nincs semmilyen ehhez kapcsolódó problémám azóta sem.
A plasztikai sebész Budapest nem csak a sérv kezelésére lehet jó választás, hiszen itt különböző plasztikai műtéteket és szépészeti beavatkozásosokat is elvégeznek a számunkra, a lehető legnagyobb profizmus mellett.